Viszlát, lakás-takarékpénztár!

A magyar öngondoskodás intézményrendszerének egyik legfontosabb pillérét döntötte romba a parlamenti többség kedden a lakás-takarékpénztári támogatási rendszer megszüntetésével. Miközben érteni véljük a kormánypártok politikai szándékát, szakmai oldalról erős fenntartásaink vannak. Nem a megszüntetést, hanem az eddigi nagyvonalú rendszer alapos újraszabályozását választottuk volna.

Van lakáscélod? Akkor LTP!

Van lakáscélod vagy lakáshiteled? - kérdeztek vissza az elmúlt években azonnal, ha valaki arról érdeklődött, mibe lenne érdemes elhelyezni havi néhány tízezer forintos megtakarítását. "Igen" válasz esetén tálcán kínálta magát a megoldás: akár 10% feletti éves hozamával a lakás-takarékpénztári szerződés a pénzügyileg tudatos rendszeres megtakarítók első számú választása lett. Nemcsak a magas hozamígérete miatt, hanem elsősorban azért, mert ezt bombabiztosan hozni tudta, gyakorlatilag az összes többi öngondoskodási termékkel és befektetési formával szemben.

2017 végén már 798 milliárd forint lakossági megtakarítást kezelt a négy hazai lakás-takarékpénztár, vagyis két és félszer annyit, mint a válság elején. Eközben a lakosság teljes betétállománya ezen időszak alatt mindössze közel tizedével nőtt. A Fundamentának köszönhetően a lakáshitelezésben is évekig vezető szerepet töltött be a lakás-takarékpénztári szektor, hitelállománya a válság eleji 23 milliárdról 2017 végére 356 milliárd forintra nőtt.

0.png

A lakás-takarékpénztári rendszer megszüntetését egyértelműen visszalépésnek tekintjük a hazai öngondoskodás rendszerváltás óta tartó történetében. Sokkal nagyobb jelentőségűnek, mint például az életbiztosítások adókedvezményének a Bajnai-kormány által végrehajtott, 2010 eleji megszüntetése volt. A magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításával azonban nem említenénk egy lapon:

  • nem meglévő megtakarítások állami elvételéről van szó, hiszen a támogatás megszüntetése csak az újonnan kötött szerződésekre vonatkozik (ez akár már szerdán hatályba lép),

  • nem is egy teljes vagyonállomány elvételéről van szó (amely ráadásul az állam bevételeit egészen addig gazdagító járulékokból képződött a magánnyugdíj esetében), hanem csak a támogatás elvételéről, amelyet az állam "jóvoltából" élvezhettünk a lakás-takarékpénztári törvény 1996-os hatályba lépése óta.

Olyan termék szűnik meg, amely az említett tudatos megtakarítók mellett a kifejezetten kis jövedelmű háztartások számára is megmutatta az öngondoskodás lényegét: a kis összegű havi megtakarításokból is lehet eredményt elérni 4-10 év alatt, ami elég a lakás felújítására vagy akár egy átlagos lakáshitel önerejének előteremtéséhez.

1_3.png

Nézzük a kritikákat!

1. Nem vitatjuk, hogy volt egy nagy hátránya a lakás-takarékpénztári előtakarékosságnak, de ez nem a rendszer alaptulajdonságából vagy filozófiájából, hanem az avulásából származott: havi 20 ezer forintból az állami támogatással együtt is alig több mint 1,2 millió forintot lehetett előteremteni 4 év alatt. Nem kínálta a rendszer a gyors lakáshoz jutás ígéretét, mint például a CSOK vagy magasabb kamatkörnyezetben a kamattámogatott lakáshitel. Alacsony és magas jövedelműek számára ez egyaránt hátrány volt. Ez a hiányosság azonban bőven orvosolható lett volna. Reális opciónak tűnt például a hónapokon keresztül keringő pletyka, miszerint nem szűnik meg a lakás-takarékpénztári támogatás, de mértékét a befizetés 30%-áról 20%-ára csökkentik, az éves támogatás maximumát pedig 100 ezer forintra emelik. Ez a rendszer a mostani alig több mint 1,2 millió forintról 2,4 millió forintra emelte volna az egy szerződéssel 4 év alatt elérhető megtakarítási összeget.

2. Azt is érteni véljük, hogy a kormány elsősorban az új lakások piacát szeretné támogatni, amelyben a lakás-takarékpénztárak nem igazán jeleskedtek. Hozzátesszük: ez nem csak a lakáskasszákra, hanem a teljes pénzügyi szektorra igaz: 10 lakáshitelből 7 megy használt lakásra, és mindössze egy-másfél új lakás építésére. Értjük a kormány célját, hogy az új lakások piacát kétharmad arányban támogató CSOK-ra szánja azt a több mint 70 milliárd forintot, amit eddig évente (egyre növekvő összegben) a lakás-takarékpénztári szerződőknek fizettek ki. Lehet, hogy van jobb helye is a pénznek, mert ugyan a Fundamenta tavalyi adatai alapján 1 állami forintra 7 forintnyi lakáscél megvalósulása jutott, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy hatékonyabb támogatási formával ne valósulna meg ugyanaz a 7 forintnyi lakáscél. Ráadásul mennyivel hamarabb! Megjegyezzük, a lakáskasszákhoz kapcsolódó állami kiadás nem fog egyik napról a másikra tízmilliárdokkal csökkeni. Ha például öt év körüli átlagos futamidővel számolunk, évi 10-15 milliárd forintot spórolhat meg a lépéssel az állam az elején. De a CSOK-kal kétségtelenül előbb lehet pörgetni a lakáspiacot és vele a gazdaságot (pláne, ha célzottan az új lakásokra megy a nagy része), mint ez bizonytalan időpontban felhasznált előtakarékossági szerződéssel.

3. A lakásáfa visszaemeléséhez hasonlóan ezúttal is cél lehet, hogy az állam ne általában az ingatlanpiacot támogassa, hanem célzottan azt a szegmenst, amely hozzájárul a demográfiai válság megoldásához, különösen ami a legalább 3 gyermekesek családok lakáskeresletét illeti. Elképzelhető, hogy jakuzzira vagy szaunára költötték egyesek a lakás-takarékpénztári megtakarításokat, és az is, hogy nagyon sok manipuláció történt a számlák körül. De ahogy az élet számos területe bizonyítja, van, amikor a megszüntetés helyett a korlátozás és az ellenőrzés a legjobb fegyver.

Fürdővízzel gyereket kiönteni vagy ágyúval verébre lőni nem szerencsés: a lakástakarék-pénztári konstrukciót (feltéve, hogy nincs ezzel kapcsolatos EU-s korlátozás) célzottan is át lehetne alakítani: például a felújításoknál, az új lakásoknál és a legalább 2 vagy 3 gyermeket vállalóknál megtartani, a felhasználás célját és bizonyítását szigorítani. Szomorú, hogy nem egy ilyen forgatókönyv győzött.

Forrás: Portfolio